
A recepteket gyujtogetem innen-onnan sajat magamnak és idonkent sutogetek is beloluk a kedvenceimet.
marți, 30 aprilie 2013
TOJÁSLIKŐR-KRÉMES SZELETEK

luni, 29 aprilie 2013
RÉSZEGES JEROMOS

Hartyáni krémes
Háromszínű sütemény
Hozzávalók 24
szelethez:A fehér laphoz: 150 g liszt,
50 g vaj, 60 g cukor, késhegynyi szalalkáli, 3-4 evőkanál
tej.A rózsaszín laphoz:150 g liszt, 50 g vaj, 60 g cukor,1
evőkanál vérnarancs aroma, késhegynyi szalalkáli,2-3 evőkanál tej.A
barna laphoz:150 g liszt,50 g vaj,60 g cukor,1 csapott
evőkanál kakaópor, késhegynyi szalalkáli, 4-5 evőkanál tej.A
krémhez: 600 ml tej,6 evőkanál liszt, 200 g vaj,200 g cukor,1
kávéskanál vaníliakivonat.Egyenként összegyúrjuk a különféle színű
tészta hozzávalóit, és mindegyikből 3-4 mm vastagságú, azonos méretű lapot
nyújtunk. Sütőpapírt terítünk egy
sütőlapra vagy egy tepsi hátára, és erre fektetjük a lapokat. A sütési idő 180
fokra melegített sütőben 5-6 perc laponként. Felfőzzük a lisztet a tejjel, majd
kihűtjük. Kikeverjük a vajat a cukorral és a vaníliával, hozzáadjuk a főzött
krémhez, majd habverővel csomómentesre keverjük. Megtöltjük a krémmel a
lapokat, és hűvös helyen egy napot állni hagyjuk, hogy szeletelhető legyen a
sütemény. Porcukorral meghintve kínáljuk.
Vatta szelet
Hozzávalók:Piskóta:6
tojás,20 dkg cukor,1 cs. vaníliás cukor,2 cs. Puncspuding,2 evők. liszt .Krém:15
dkg cukor,15 dkg margarin,3 tojássárga,3
dl tej,4 evők. liszt .Hab:3 tojásfehérje,15 dkg cukor .A piskótához a
tojásokat a cukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a vaníliás cukrot, majd a
liszttel elkevert pudingokat fakanállal beleforgatjuk a tésztába.
Kivajazott-lisztezett közepes méretű tepsibe simítjuk a masszát, és 200 fokra
előmelegített sütőbe toljuk a tepsit, de utána visszavesszük a hőt 150-160
fokra, és így sütjük készre tűpróbáig. A krémhez a margarint a cukorral habosra
keverjük, hozzáadjuk a tojások sárgáját. A tejet a liszttel felfőzzük, majd
kihűtve a margarinos krémmel összevegyítjük. A kihűlt piskótára kenjük a
krémet, végül a gőz fölött felvert édes tojáshabot kenjük a krémre.
Felhő szelet

Kincsesbánya süti

Kivis szelet
Tészta:40 dkg liszt,2 tojás,10 dkg
porcukor,2 evőkanál olvasztott méz,5 dkg margarin,1 kávéskanál szódabikarbóna,2
evőkanál kakaópor.Krém:4 dl tej,6 evőkanál liszt,7-8 db kivi,15 dkg margarin,15
dkg porcukor.Máz:15 dkg porcukor,2 evőkanál langyos víz.A tészta hozzávalóit
összegyúrjuk, három egyenlő részre osztjuk, majd kinyújtjuk és közepes tepsiben
egyenként kisütjük. A kihűlt lapokat a következő krémmel töltjük meg: 4 kivit meghámozunk
és összemixelünk, majd a tejbe beletesszük a liszttel együtt. Kis gázon
besűrítjük és kihűtjük. A margarint és a porcukrot habosra kikeverjük, majd
hozzáadjuk a kihűlt péphez. A megmaradt kiviket apró kockára vágjuk, és a
krémbe forgatjuk. A lapokat a krémmel megtöltjük, a sütemény tetejére pedig
cukormázat készítünk. Ehhez a porcukrot a vízzel kikeverjük, majd a felső lapra
rákenjük.
Tejszínes-túrós mandulás szelet

vineri, 19 aprilie 2013
FAHÉJAS VANÍLIÁS SZELET
Hozzávalók:Tésztájához,5
db tojás,25 dkg cukor,5 evőkanál víz,20 dkg liszt,1/2 (fél csomag)sütőpor 10 dkg darált dió,1 mokkás kanál
fahéj,kevés só,Krémhez:2
csomag vaníliás pudding,6 dl tej,30 dkg porcukor,30 dkg vaj vagy Rama
margarin(én vajjal készítem),2 csomag vaníliás cukor,5 dl tejszín,2 csomag
habfixáló,a díszítéshez csoki reszelék. Elkészítése:A
tojásokat elkeverjük a cukorral és a vízzel. Majd hozzáadjuk a sütőporral
összevegyített lisztet, a diót és a fahéjat meg a sót. Úgy sütjük mint a
piskótát. Krém: A pudingokat a tejjel megfőzzük, ha kihűlt hozzá adjuk a
porcukor egy részével kikavart Rama margarint(vagy vajat) majd rákenjük a
kihűlt tészta tetejére, a fölvert tejszínhabot is rákenjük a krém tetejére,
majd szépen elsimítjuk és díszíthetjük csoki reszelékkel.
joi, 18 aprilie 2013
Két krémes mézes krémes
Tésztához :2
tojás ,3 ek porcukor ,4
ek langyos méz ,50 g vaj,450 g liszt,5+2 ek tej, 1 csapott ek szódabikarbóna,pár csepp citromlé,2 ek kakaópor.Krémhez:2
cs tejszínízű pudingpor ,7
dl tej,25
dkg margarin,20
dkg porcukor,2
ek kakaó.Mázhoz:1
tojásfehérje ,fél
citrom leve, 20
dkg porcukor. Elkészítés: Első
lépésben megfőzzük a pudingot, és jól kihűtjük. Közben külön edényben a vajat a
porcukorral habosra keverjük.A szódabikarbónát felfuttatjuk a tojással, 5
evőkanál tejjel és a citromlével, a liszthez hozzárakjuk a többi hozzávalót
(kakaó nélkül), és jól összedolgozzuk.Majd kétfelé osztjuk, és az egyik feléhez
hozzákeverjük a két evőkanál tejjel összekutyult kakaóport (nekem nem sikerült
teljesen beledolgoznom a kakaóport, kicsit márványos hatása lett, de ezt nem
vettek észre). :) A kétféle tésztát még kétfelé választjuk, összesen négy lapot
sütünk.A sütőt 160 fokra előmelegítjük. A tésztát kinyújtjuk kellő nagyságúra
(az én tepsim 25x35 cm), feltekerjük a sodrófára, és az előmelegített
(felforrósított), és jól bevajazott tepsi "fenekére" fektetjük. Kb.
10 perc alatt megsütjük.Amíg sülnek a tésztáink, megnézhetjük, hogy kihűlt-e
már a pudingunk. Ha igen, akkor hozzákeverjük a vajas porcukorhoz. Kb. 1/3
részét kivesszük, és hozzáadunk 2 evőkanál kakaót.A máz hozzávalóit jól
összedolgozzuk, és egy picit berakjuk a hűtőbe.Az első lap az egyik kakaós lap,
erre jön a világosabb pudingkrém egyik fele, rárakjuk az egyik világosabb tésztalapunkat,
erre a kakaós krémet, aztán a másik világos tésztalap, erre a világosabb
puding, végül a megmaradt kakaós tésztalap.Rákenjük a mázat, megszórhatjuk egy
kis dekorációs cukorral, reszelt csokoládéval. Aki nem igazán kedveli ennek a
máznak az ízét, nyugodtan rakhat rá tejcsokoládés tortabevonót.Egy éjszakára
hűtőbe rakjuk pihenni, másnap felszeleteljük.
Cornete cu frisca


miercuri, 17 aprilie 2013
Tortaszeletek lapokból

Pötyőke kocka
Hozzávalók:5
tojás,fél dl olaj,5 dkg olvasztott margarin,15 dkg cukor,20 dkg liszt, 1 csomag sütőpor.A tojások sárgáját gőz
felett 10 dkg cukorral sűrűségig keverjük. Ekkor levesszük a gőzről és
hozzáadjuk az olvasztott margarint, az olajat, ezzel még egy kicsit verjük,
majd hozzáadjuk a sütőporos lisztet. A tojások felvert habját, amit a maradék cukorral
keményre vertünk – óvatosan beleforgatjuk, majd sütőpapíros sütőlapra simítva
180°C-on kb. 25-30 percig sütjük. Kihűlés után a papírt lehúzzuk róla.A krémhez:5
dl tej,1 csomag vaníliás pudingpor,3 evőkanál cukor a tejbe, 2 tojássárgája,2 tojásfehérje,3 evőkanál
cukor a tojásfehérjébe.A pudingot a tojássárgájával együtt a szokásos módon
felfőzzük a tejben, a cukorral. A fehérjét a cukorral kemény habbá verjük a
cukorral, majd amikor a puding elkészült, még melegen hozzáadjuk a tojáshabot.
Ezt a masszát a tésztára kenjük és hagyjuk teljesen kihűlni.A habhoz:3
dl habtejszín,1csomag habfixáló, 4 dkg porcukor.A habot felverjük, hozzáadjuk a
fixálót és a porcukrot, majd a kihűlt krém tetejére simítjuk, végül
kakaópöttyökkel díszítjük.
marți, 16 aprilie 2013
Epres-kekszes piskóta
hozzávalók
8 főre:Piskóta:6 tojás,6 ek liszt,6 ek cukor,1/2 cs sütőpor.Krém:3 cs vanília ízű
pudingpor,1 l tej,10-15 ek cukor,15 dkg Rama.Továbbá:50 dkg eper,1 cs kockás háztartási keksz (25 dkg)Elkészítés .Az epret megmossuk,
a nagyobbakat feldaraboljuk.A tészta hozzávalóiból piskótát sütünk.A krémhez a
pudingporokat összekeverjük a cukorral, csomómentesen elkeverjük kevés tejjel,
majd a többi tejet is hozzáöntjük, és megfőzzük.Ha kész, beletesszük a
magarint, és addig keverjük, amíg elolvad. Ezután kihűtjük a pudingot, közben
többször átkeverjük.A piskótát vékonyan megkenjük a kihűlt pudinggal, majd
sorban ráhelyezzük az epreket, ezt beborítjuk a maradék krémmel. Tetejére
szorosan rárakjuk a kekszeket.Másnap a kekszek mentén szeleteljük.
Kakaós piskóta lekvárral és cukormázzal
hozzávalók 12 főre:8 tojás,25 dkg liszt,4 dkg cukrozatlan kakaópor,0,5 cs
sütőpor, 1 késhegynyi szódabikarbóna,32
dkg kristálycukor,3 ek víz,2 ek étolaj,csipetnyi só a tojáshab felveréséhez,kis
üvegnyi lekvár.A cukormázhoz:20
dkg porcukor,fél citrom leve,2 ek forróvíz. Elkészítés: A
lisztet összekeverjük a kakaóval, a sütőporral és a szódabikarbónával. A
tojások sárgáját és fehérjét szétválasztjuk.A fehérjébe egy csipetnyi sót
szórunk, és kemény habbá verjük. Kanalanként hozzáadjuk a vizet, közben tovább
verjük a habot.A kristálycukrot kanalanként adagolva belekeverjük. A sárgájákat
is apránként adagolva hozzákeverjük a géppel a tojáshabhoz. Most már csak
fakanállal dolgozunk tovább:A hab tetejére rászórjuk a
kakaós-sütőporos-szódabikarbónás liszt egy részét, hozzáadjuk a 2 ek étolajat,
és óvatosan belekeverjük a liszttel együtt a habba. A többi lisztes keveréket
is hozzákeverjük, de nagyon óvatosan, több részletben, nehogy összetörjön a
hab.Egy előre kizsírozott, kilisztezett tepsibe öntjük a tésztát. A tepsi
közepétől kicsit húzogassuk a széle felé, mert úgy lesz szép egyenletes és
egyforma vastagságú a piskótánk. A tepsi széleit egyáltalán ne zsírozzuk, akkor
sütés után sem fog összeesni a széle a piskótának. Ha lehet, teflonos tepsiben
süssük a tésztánkat.Előmelegített sütőben 200 fokon 10 percig sütjük, majd még
30 percig 180 fokon hőlégkeveréses sütőben.Ha a beleszúrt hústűre nem ragad már
tészta, és elvált a tepsitől a széle, akkor átsült a piskótánk.Várjunk 1-2
órát, mielőtt még kettévágnánk egy nagy, vizes késsel a kihűlt piskótát.Kenjük
meg vastagon finom lekvárral a tészta alsó részét, majd helyezzük vissza a
tetejét.Keverjük ki a porcukrot 2 ek forróvízzel és citromlével, majd ezt a
sűrű cukormázat kenjük a süti tetejére.

Diós-vaníliás szelet
Hozzávalók 6 főre:A tésztához:3 tojás,10 dkg liszt,10 dkg cukor,10 dkg
darált dió, 1 dl tej,1 dl olaj,1/2 cs
sütőpor,kevés fahéj.A krémhez:2,5
dl tej,1/2 cs vaníliás pudingpor,1 vaníliarúd kikapart magja,25 dkg vaj,3 tojássárgája,10
dkg porcukor. A tojáshabhoz:3
tojásfehérje,10 dkg cukor,1/2 citrom leve és reszelt héja. A
tetejére:csokoládéforgács. Elkészítés :A tésztához
szétválasztjuk a 3 tojást, és a tojássárgájából, a tejből, az olajból és a
liszt feléből pépet készítünk.A tojásfehérjét a cukorral habbá verjük, majd
óvatosan belekeverjük a pépet. A maradék liszttel elkeverjük a diót, a fahéjat
és a sütőport, aztán a masszába forgatjuk.A tésztát sütőpapírral bélelt tepsibe
simítjuk, és tűpróbáig sütjük.A krémhez a tejből és a pudingporból hagyományos
módon pudingot főzünk. A tojássárgáját a porcukorral kihabosítjuk, majd
beletesszük a vaníliát és a puha vajat. Végül hozzáadjuk a langyosra hűlt
pudingot, és összekeverjük. A krémet a kihűlt tészta tetejére kenjük, és
hűtőben dermesztjük.A tojáshabhoz a tojásfehérjét és a cukrot kemény habbá
verjük, a vége felé belecsurgatjuk a citromlevet és a citrom reszelt héját is
hozzákeverjük.A tojáshabot a vaníliakrém tetejére kenjük, és reszelt
csokoládéval díszítjük.
luni, 15 aprilie 2013
Prajitura Arlechin

PRAJITURA CU CREMA DE BRANZA SI MANDARINE

INGREDIENTE:Blat: 3 oua,6 linguri zahar,3 linguri ulei,esenta de vanilie,3 linguri faina,2 linguri cacao,1/2 lingurita praf de copt.Crema: 250 g branza proaspata,4-5 linguri zahar pudra,25 g unt,esenta de portocale,3-4 mandarine,1 lingurita praf de gelatina,300 ml frisca lichida. MOD DE PREPARARE:Blat:Se amesteca faina cu cacaoa si praful de copt. Se mixeaza albusurile cu zaharul, se adauga galbenusurile, uleiul, esenta, iar la final, ingredientele uscate. Compozitia se amesteca usor si se toarna in tava tapetata cu hartie de copt. Se incinge cuptorul la 180 de grade si se coace blatul timp de 20-25 minute. Se scoate apoi din tava si se lasa sa se raceasca. (Dimensiuni tava 26 x 17 cm)Crema:Se inmoaie gelatina in 2-3 linguri cu zeama de mandarine, apoi se dizolva pe baie de aburi. Mandarinele se curata de coaja si seminte si se taie in bucati mici. Se bate frisca, pana isi dubleaza volumul si se aromatizeaza cu esenta de portocale. Se mixeaza branza prospata cu zaharul pudra si untul, pana cand se obtine o crema omogena. Se adauga gelatina, mandarinele si jumatate din cantitatea de frisca. Se amesteca bine.Asamblarea:Tava folosita pentru coacerea blatului, se tapeteaza cu folie alimentara. Se toarna crema si se niveleaza, iar deasupra se aseaza blatul si se apasa usor. Se da tava la rece pana cand se incheaga bine crema. Se rastoana prajitura pe platou si se decoreaza cu frisca ramasa. Se pastreaza la frigider,inta. Se poatolata.
vineri, 12 aprilie 2013
Páva szelet

Cuburi cu vanilie
Pentru blat avem nevoie de:5 oua,100 g zahar,3 linguri ulei,3 linguri
sirop de zahar ars,3 linguri cacao,1 cana faina,1 lingurita praf de copt,2
plicuri zahar vanilat.Separam ouale.Albusurile le mixam bine impreuna cu un
praf de sare.Adaugam zaharul si mixam in continuare pana obtinem o spuma
tare,ca pentru bezea. Galbenusurile le amestecam cu uleiul,zaharul vanilat si
siropul de zahar ars si le turnam peste albusuri.Adaugam faina amestecata cu
praful de copt si cacaoa.Turnam compozitia intr-o tava (20/30 cm)) tapetata cu
hartie de copt si coacem in cuptorul incins la 180 de grade,pentru 30-35 de
minute. Pentru sirop avem nevoie de: 100 g
zahar,150 ml apa.Zaharul il caramelizam,dupa care il “stingem” cu apa. Lasam la
racit. Din acest sirop 3 linguri le folosim la blat. Pentru
crema avem nevoie de:100
g unt,1 budinca de vanilie,300 ml lapte,100 g zahar.Budinca o amestecam cu
zaharul si cu 50 ml de lapte rece.Restul de lapte il punem la fiert si cand da
in clocot adaugam compozitia de budinca.Amestecam sa nu se formeze
cocoloase,pana se ingroasa si dam deoparte la racit. Untul il topim,dupa care
il mixam pana devine ca o crema.Punem cate o lingura din budinca racita si
mixam in continuare,pana la omogenizare.Turnam crema peste blatul insiropat si
intindem uniform. Pentru decor avem nevoie de:200 ml frisca lichida,2 linguri de smantana,1
lingura de cacao,2 plicuri
zahar vanilat.Batem bine
frisca impreuna cu zaharul vanilat.Cand e aproape gata punem cele 2 linguri de
smantana si mixam in continuare.Turnam totul peste blatul cu crema si pudram cu
cacao.
luni, 8 aprilie 2013
Crema de nuci cu miere
Ingrediente
120 gr. nuci,
1 galbenus,
80 gr. zahar pudra,
Mod de preparare
Untul, nucile, zaharul, galbenusul si zaharul vanilat se amesteca, pana ce compoUntul, nucile, zaharul, galbenusul si zaharul vanilat se amesteca, pana ce compo
zitia incepe sa se albeasca.zitia incepe sa se albeasca.
zitia incepe sa se albeasca.zitia incepe sa se albeasca.
Se adauga mierea si se omogenizeaza totul, cu mixerul.
Crema de lamaie
Ingrediente:
4 oua,
300 gr. zahar,
sucul a 3 lamai,
coaja rasa a 2 lamai,
100 gr. unt,
frisca.
300 gr. zahar,
sucul a 3 lamai,
coaja rasa a 2 lamai,
100 gr. unt,
frisca.
Mod de preparare
Se bat ouale intregi cu zaharul, se adauga coaja de lamaie, sucul de lamaie, untul, totul se amesteca pe foc mic pana capata consistenta, cu o spatula de lemn si intr-o cratita de inox. Se lasa la racit si se adauga frisca dupa gust.
Se poate inlocui lamaia cu portocale. Se pot adauga bucati de fructe in crema, de ex. banane.
vineri, 5 aprilie 2013
Bolero szelet
Hozzávalók: 4 tojás, 20 dkg cukor,
1 dl étolaj, 1 dl tej, 1 cs sütőpor, 20 dkg liszt, 1 nagy pohár 20%-os tejföl, 2 ek porcukor.
Zseléhez:
20 dkg cukor , 2 cs vaníliás pudingpor , 7 dl víz, 1 cs boleró italpor
Elkészítése:A
tojásoknál szétválasztom a fehérjét a sárgájától és a sárgáját kikeverem a
cukorral majd hozzáadom az étolajat, a tejet és a sütőporos lisztet. A tojások
habját keményre felverem és óvatosan hozzákeverem a már meglévő keverékemhez.
Beleöntöm a masszát egy sütőpapírral bélelt tepsibe és 20-30 perc alatt
megsütöm. Ha kihűlt, a tetejére kenem a cukros tejfölt. Ezután 20 dkg cukrot
elkeverek 2 csomag vaníliás pudingporral és a boleró italporral, csomómentesre.
Felengedem 7 dl vízzel és megfőzöm, mint rendesen ha pudingot főznék. A
tejfölös rétegre öntöm és hagyom kihűlni. Kb. 1 óra múlva szeletelhető. Ezt
akár önthetjük tortaformába is, és akkor klassz tortát kapunk. Ha akarjuk,
akkor a tésztára a tejfölös réteg alá kenhetünk egy vékonyka lekváros réteget
is. Ez még pikánsabbá teheti ha az ízeket fokozni akarjuk.
A sós nyuszik receptje
40 dkg liszt, 1 tk
cukor, 2,5 dkg élesztő, 2 tk só, 20 dkg tejföl, 60 ml víz, 4 dkg vaj, 1 tojás

miercuri, 3 aprilie 2013
Tejszínes-túrós mandulás szelet
Csokis tészta:5 dkg étcsokoládé,15 dkg margarin,3
evőkanál kakaópor,3 tojás,15 dkg
porcukor,1 csomag sütőpor,25 dkg liszt
Mandulás tészta:10 dkg margarin,3 tojás,15 dkg porcukor,fél csomag sütőpor,25 dkg liszt,1 evőkanál mandula aroma
Krém:3 dl cukrászhab,15 dkg porcukor,3 csomag habfixáló,2 csomag
vaníliás cukor,25 dkg túró
A csokis laphoz
a csokoládét a margarinnal együtt egy
lábasban kevergetve felolvasztjuk, azután a kakaóport is hozzáadjuk. Egy tálban
a tojást a cukorral jó habosra kikeverjük elektromos habverővel, majd a csokis
margarint és a sütőporral összeforgatott lisztet is hozzáadjuk. Ezt a masszát
egy közepes méretű tepsiben sütjük.

A krémhez a
tejszínt a porcukorral és a habfixálóval kemény habbá verjük elektromos
habverővel. 5-6 evőkanálnyi felvert tejszínt félreteszünk. A túrót egy tálban a
vaníliás cukorral kikeverjük, hozzáadunk 3 evőkanál kemény habbá vert tejszínt,
és ezt elektromos habverővel jól kikeverjük. Végül a többi tejszínt is óvatosan
beleforgatjuk. A megsült csokis lapot a tepsibe visszahelyezzük, majd rákenjük
a krémet. Ráhelyezzük a mandulás lapot, majd a félretett tejszínt elsimítjuk
rajta. Ízlés szerint lehet díszíteni, én karamellizált cukorral csorgattam meg
a tetejét. Hűtőbe tesszük, majd szeleteljük.
Tejszínes szelet

A krémhez:2 csomag vaníliás pudingpor,5 dl víz,ízlés
szerint cukor,3 dl Oké habmester tejszín
A tetejére:5 dkg étcsokoládé,5 dkg fehér csokoládé
A tészta
hozzávalóiból vajas piskótát sütünk. A tojásfehérjéket a cukorral kemény habbá
verjük, majd hozzákeverjük a puha vajat, jól kihabosítjuk és a sütőporral
elkevert lisztet is lazán hozzákeverjük. Sütőpapírral bélelt 25 × 39 cm-es
tepsiben megsütjük 170°C-on.A krémhez a pudingporokat a vízzel és ízlés
szerinti cukormennyiséggel csomómentesre keverjük, majd felfőzzük. Ezután
kihűtjük. A tejszínt keményre verjük és apránként a pudingos krémhez adagolva,
jól kihabosítjuk. Az így elkészült krémet a kihűlt tésztánkra kenjük, majd a
kétszínű csokikból csokiforgácsokat készítünk és megszórjuk a sütink tetejét.A
tésztaalapot átvariálhatjuk sárga vagy barna piskótára is, és a krémnél a víz
helyett tejet is használhatunk.
Abonați-vă la:
Postări (Atom)