miercuri, 8 mai 2013

Zebrakocka



Hozzávalók:A tésztához:50 dkg darált háztartási keksz,5 evőkanál kakaópor,3 evőkanál baracklekvár,1 evőkanál rum,5 dkg vaj,5 evőkanál porcukor,kb 3 dl tej.A krémhez:3 dl tej,3 evőkanál liszt,1 teáskanál vaníliakivonat,5 evőkanál porcukor,5 dkg vaj,15 dkg kókuszreszelék.A tetejére:10 dkg étcsokoládé,1 kávéskanál olaj. Először a krémet készítem el, mert annak hűlni kell. A lisztet simára keverem ae főzöm. Ha kihűlt, ízesítem a vaníliával, a cukorral és elkeverem a vajjal meg a maradék kókusszal. A tészta hozzávalóit összedolgozom annyi tejjel, hogy jól formázható masszát kapjak. Három részre osztom és porcukorral megszórt deszkán 20*30 cm-es lapokat nyújtok belőle. Az első lapot a tepsibe helyezem, erre kenem a krém felét, ráteszem a második lapot, majd a krém másik fele következik, végül a harmadik lappal befedem. Gőz fölött megolvasztom a csokoládét az olajjal és rákenem a sütemény tetejére. Néhány órára hűtőbe teszem, majd kockára vágva tálalom.

Niciun comentariu:

Trimiteți un comentariu