Hozzávalók:
6 db tojás
4 csomag zselatin
8 evőkanál porcukor
2 db mandulaaroma (zöld)
2 db vérnarancsaroma
1 púpozott evőkanál kakaópor
1 nagy pohár tejföl
1 tasak gyümölcskocsonya
Elkészítés:
1. réteg:2 evőkanál porcukrot kikeverünk 2 tojás sárgájával, majd
hozzáadjuk a mandulaaromákat. Nagyobb kávéscsészényi vízben feloldunk 1 tasak
zselatint, majd forrásig melegítjük. Kihűtjük, és az aromás, cukros
tojássárgájához keverjük. Végül simává vegyítjük a 2 tojás felvert fehérjével
is. Nagyobb méretű tepsibe öntjük, amit előtte jól lehűtöttünk, és hűtőbe
tesszük.
2. réteg:Azonos
az elsővel, de a mandulaaroma helyett vérnaranccsal készül.
3. réteg:Azonos az első
kettővel, de az aromák helyett kakaóval ízesítünk.
4. réteg:A tejfölben
elkeverünk 2 evőkanál porcukrot, majd ehhez is hozzátesszük a kávéscsészényi
vízzel felforrósított zselatint.
5. réteg:A gyümölcskocsonyát
leírása szerint készítjük el.
A rétegeket csak akkor öntsük egymásra, amikor az előző
megszilárdult, különben összefolyik és csúnya lesz.
Megjegyzés:Én egy
picit változtattam, a képen látható Radírban császárkörte, bon-bon meggy és
csokoládéaroma van, azokból is csak egy-egy, mert számomra túl intenzív az íze
a rétegenként két aromával.
Niciun comentariu:
Trimiteți un comentariu